Ezt most

Ezt most neked,mert szeretlek!Ezt most neked,mert hiányzol!Ezt most neked,mert veled szeretnék lenni!Ezt most neked,mert szükségem van rád! Ezt most neked,mert próbáltalak levegőnek nézni,de rájöttem,hogy levegő nélkül nem tudok élni!Ezt most neked,mert köszönöm,hogy vagy nekem!




"Ismerek egy lányt, egy lányt,
akinek a szemében csillog a szerelem,
a szeretet, a lélek és az értelem,
aki együtt örül és fél velem,
aki átölel és megment minden percben,
Feri, a kemény, a nagyokos, mindenkinél mindent jobban tudó,
nála lennék egyedül a hunyó,
neki bevallanám, hogy csak egy krapek vagyok a vadonból,
aki valaha lerombolt mindent a szívében,
minden válasz elől kitértem, de ha ránézek,
megértem a világ minden fájdalmát és örömét,
hogy talán lehet hajnal még újra örök éjszakám horizontján,
bár nem tudhatom, az élet milyen posztot oszt rám,
de küzdök érte, küzdenék, amíg van remény,
amíg van erőm,
addig vakmerőn kiállnék a Végtelen sarkára,
emlékeznék csillogó hajára,
szikrázó szemére, lángoló lelkére, pengeéles eszére,
velem szembe nem volt szemérme,
mert a kulcsom kezébe tettem,
minden éjjel meghaltunk, és újjászülettünk mi így ketten
ezen a Földön,
ahol szűkös szótáram szavaiból költöm utókorom darabkáit,
elültetem közös erdőnk fáit,
hiszen más nem maradt már itt, a kopár világ alkonyán,
ennyit hagyott rá és rám a betondzsungel,
az alkony szült engem, de most hajnal,
gyere, fuss el velem a világ végénél távolabb!,
ahol sorsunk, bár gombolyag, egymásba fonódik,
kérlek, maradj itt velem, amíg meg nem halok!,
amíg le nem hunyom örökre a szemem,
addig érezzem, hogy a szerelem -
ahogy a kezed a kezemben éltet,
majdan, ha eljön az idő, új világot hoz el nekünk,
kérlek, csókolj meg és ölelj át,
mint a fák a mezőt, mint a házak a várost, mint a felhők az eget,
az alkony fia vagyok, és téged, a Hajnal lányát, míg csak dobog a szívem, szeretlek!..."